EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS, CSOPORTOS DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKTATÓ PROGRAM, STRESSZOLDÁS

Kevesen gondolják, hogy a munkahelyi egészségfejlesztésre fordított összeg megtérül, pedig az EU  felmérései szerint a munkával kapcsolatos egészségkárosodások minimalizálásával Magyarországon évi 400-500 milliárd forintot lehetne megtakarítani. Mégis – az anyagiakon túl – a munkahelyi egészségfejlesztés legfőbb célja a munkaerő egészségének, motivációjának, mentális kapacitásának erősítése. Az egészségesebb munkavállalókban esetén a munkahelyi elégedettség is növekszik, ennek pozitív hatása lehet a vállalatra is, a dolgozók kevesebbet hiányoznak és hatékonyabban részt tudnak részt venni a cég munkájában. Emellett a társadalom és az állam is jól jár: a munkavállaló a magánéletében is egészségesebbé válik, talán még a családját is erre sarkallja, és mivel ritkábban lesz beteg, az államnak kevesebbet kell költenie a gyógykezelésére, táppénzére.
A munkahelyi egészségfejlesztésbe fektetett 1 euro megtérülési költsége átlag 4 euro között van.
( forrás: Figyelőnet)
Tehát elmondhatjuk, hogy hosszú távon igenis megtérül a cégeknek a befektetés.
A Széchenyi Egészségközpont egyik fő célkitűzése a testi lelki „egész”-ség, elérése és megtartása. Az Egészségközpont a keleti és nyugati orvoslás eszközeit egyaránt felhasználva segít, hogy kapcsolatainkban, munkában egyaránt megtaláljuk az örömöt.

Az alábbi szolgáltatásokat ajánljuk figyelmébe:

 Megelőzni könnyebb, mint kezelni !

A. ) Nyugati medicinához tartozó egészségmegőrző szolgáltatások

Az emberi fáradtság, fásultság bármelyikünket érintő- időnként jelentkező-kezelhető gondok, problémák.

Az első tünetek jelentkezésénél szükséges elvégezni az:

A.1.: pszichológiai állapotfelmérést.
Az állapotfelmérés hatékony eszközei a pszichológiai tesztek.  Az általunk javasolt a : Rorschach és a Szondi tesztek kombinát alkalmazása / nem a teljes személyiségi struktúra vizsgálatára, hanem a fáradtság, fásultság, kifáradás, stressz kiszűrésére és kezelésére, a megfelelő mutatók kiemelésével./ A tesztfelvétel minden dolgozó esetében javasolt, hatékony maszkolással ugyanis elfedhetők a kezdeti tünetek, a súlyosabbak már orvosi beavatkozást igényelnek.

Az állapotfelmérés nem igényel a munkáltatótól és a munkavállalótól semmilyen tárgyi eszközt, csupán egy interjú szobát.

A.2.: A rekreáció

A.2/a: Relaxáció, autogén tréning

AUTOGÉN TRÉNING

A stresszoldás további kiváló módszere. Segíti azon képesség megszerzését, amely birtokában szervezeti /testi/ és lelki működéseit aktuális szándékainak, céljainak megfelelően szabályozni képes.

AZ AUTOGÉN TRÉNING MIT TEHET ÖNÉRT, azaz mit köszönhet a rendszeresen végzett gyakorlatok következtében ÖNNÖNMAGÁNAK :azon képesség megszerzését, amely birtokában szervezeti /testi/ és lelki működéseit aktuális szándékainak, céljainak megfelelően szabályozni képes.
tartós feszültségmentes állapot hozható létre /gyógyszerek szedése és alkohol fogyasztása nélkül/
- nehéz, problémás helyzetekben "rendíthetetlen vagy végtelen nyugalommal" ajándékozza meg magát a gyakorlót
- a pihenés, a felfrissülés hatékonyabb /az elalvást könnyebbé, nyugodtabbá teszi, a felébredést időzíteni lehet
- a teljesítmények javulnak /mind fizikai, mind szellemi téren/, a szervezet ellenállóbbá válik  fertőzésekkel, megfázással szemben; az érzelmi-indulati kilengések tompulnak; a lelki eredetű betegségekkel szemben védelmet nyújt, a testi funkciók szabályosak lesznek
- a társas kapcsolatok természetesebben alakulnak (pszichoszociális kockázat csökkentése), intimitásuk megnő
                                         az ÖNISMERET, a SZEMÉLYISÉG fejleszthető!
A tréning egyéni alkalmazását megtanítjuk, így azt a továbbiakban mindenki maga is végezheti, élvezve annak egészségjavító hatásait.
A tréning egyénileg és csoportban is végezhető.
A program megtanulása 6*15 perc, az első alkalommal + 15 perc elmélet. Maga a relaxáció ideje 10-12 perc, amelyet az elnevezésből adódóan ismétlésszerűen lehet végezni, otthon, munkahelyen, hosszú úton , akár egy parkolóban is.

Alkalmazható csoportosan illetve egyénileg is.

A.2/b: Burnout tréning

Célja: a kiégés / munkauntság, reménytelenség, fáradtság, fásultság stb./ különböző stádiumaiban a jelentkező tünetek felismerése, kezelése az „énerő” növelése érdekében.

Tartalma: Megelőzi a krónikussá váló megterhelésből eredő pozitív attitűd elvesztésének még a lehetőségét is. Segít visszaállítani a reményt és a kompetencia érzését.

           Kezelése csoportban történik.

           Időtartama: 20 óra.

           A csoport létszáma: 10, maximum 15 fő

           Eszközigénye: egy szoba annyi székkel, amennyi a résztvevők száma.    

Ennek a tréningnek is megtanítjuk az egyéni alkalmazását .

B.) Hagyományos Kínai Orvosláshoz tartozó egészségmegőrző szolgáltatások

 B.1. Masszázs, masszázstechnikák, energetizáló tornagyakorlat ( csi kung)

Irodai masszázs

Az irodai masszázs lényege, hogy az íróasztalnál történő egyhelyben ülésnél beálló izmokat izületeket kilazítja, a közérzetet jobbá teszi, a munkabíró képességet megnövelli.

masszázsidő: 15 perc.

A kezelés a munkahely helyszínén történik. Itt is megtanítjuk bizonyos pontok masszírozását, amelyeket a dolgozók saját magukon is képesek elvégezni.
 

Csi kung

A revitalizációs csi kung (kínai torna), az újjáéledés gyakorlatait mutatja be, egyszerű módon, mégis teljesen regenerál, frissít, a stressztűrőképességet, a munkabírást  jelentősen fokozza. Semmilyen eszközt nem igényel, utcai ruhában végezhető.

Idő: 15 perc.

Ennek az egyéni alkalmazását is megtanítjuk

B.2. Munkahelyi csoportos dohányzásról leszoktató program.

Úgy a dolgozó, mint a munkaadó egyértelmű érdeke, hogy a dohányos leszokjon. Statisztikák alapján  10%-kal többet vannak betegállományban a dohányosok, a cigarettaszünetek kb.napi 1,5-2  óra munkaidőkiesést eredményeznek. Ezen túlmenően pedig a nikotin  az egyik legerősebb pszichés és szokás függőséget okozó szer.

Amit ajánlunk:

15 éves tapasztalatunk alapján hatékony és világszerte alkalmazott "Akudetox" fülakupunktúrás módszert ajánlunk a csoportos dohányzásról való leszoktatásra, kiegészítve egy pszichológiai tréninggel, hiszen köztudott, hogy a szokásfüggőségtől megszabadulni legalább olyan nehéz (ha nem nehezebb), mint a kémiai függőségtől.

Miért csoportosan?

Az akudotex kezelési módról ( a módszerről részletesen itt olvashat) már régen kiderült, hogy csoportban nagyobb hatékonyságot mutat és egyszerűen kivitelezhető. Egy remek példa erre, hogy olyan társadalmi méretű katasztrófák esetén, posztrraumás stressz okozta tünetek kezelésére alkalmazták,  mint a Szeptember 11-i terrortámadás, a Kathrina hurrikán vagy a Pakisztáni földrengés.Akár ilyen helyzetekben a módszer egyszerűsége lehetőséget ad a csoportos kezelésre (pl. felállított sátrakban).
A csoportszellem ersősíti a kezelésben résztvevők motivációját, nehezebben adják fel, ráadásul látják egymáson és meg is beszélik az érzékelt pozitív változásokat. ( pl. nem kívánja a cigarettát, észre sem vette és nem gyújtott rá)

Mi nyújt még a kezelés?

Az már fantasztikus dolog, ha valaki leszokik a dohányzásról. De itt még nincs vége a jó dogoknak, hiszen az akudetoxnak számos pozitív "mellékhatása" van.

B.3. Stresszkezelő tréning

 Fülakupunktúrás kezelés, amely történhet tűvel, gyógynövénymagvakkal és fájdalommentesen soft-lézerrel. A kezelés célja ugyanúgy, mint a dohányzásról való leszoktatásnál, a vegetatív idegrendszer egyensúlyának helyreállítása. Az általunk 17 évben alkalmazott kezelésben részt vevő személyek saját élményű beszámolói : „beköszöntött a világbéke” különböző szinonimáit fogalmazták meg. Egész napos tréningen résztvevő személyek ( orvoslátogatók, tanfolyami hallgatók) a következőket fogalmazták meg: „A NADA 5 pontos kezelést követően, az egyébként fárasztó nap végén sokkal frissebb  voltam,  mint más esetben, vagyis az intenzív  szellemi megterhelés sokkal kevésbé volt fárasztó.”

Számos nemzetközi vizsgálat alapján az akudetox kezelés a stressz alábbi tüneteit képes kezelni:

magas vérnyomás
fejfájás
emésztési zavarok
álmatlanság
depresszió
félelem
szorongás
ingerlékenység
dühkitörések
kimerültség
érzelmi üresség érzése
Az akudetox kezelés további pozitív hatásairól itt olvashat.>>>>

Kérjük, olvassa el esettanulányainkat: >>>>>

B.4. Energiaszint mérés

A kínaiak már több mint 4000 éve felfedezték, hogy minden betegség forrása az emberi szervezet megzavart energiaháztartására vezethető vissza, amelynek állapota a meridiánokon, a szervezet energiapályáin mérhető le. A meridiánokban áramló Csi keringését az egymással szemben álló, de egymást kiegészítő poláris erők a yin és a yang irányítják. Testünk-lelkünk egyensúlyát egészségét a yin-yang elv szerint a két ellentétes erő megfelelő egyensúlya biztosítja. Az egyensúly felbomlása betegséghez vezet. Amennyibena yang kerül túlsúlyba, a kialakuló betegségekre az energiateltség, a bőség és a hiperfunkció jellemző.
A mérés 10 percet vesz igénybe, egy számítógép és egy letapogató szonda segítségével. A számítógép feldolgozza és kiértékeli a mért eredményeket, és javaslatot tesz a kezelésre.


REFERENCIA

Jelenleg egy 800 fős cégnél sikeresen alkalmazzuk a szolgáltatásunkat. Íme néhány vélemény:

„ A stresszoldás 4-5 napon át viszont sikeres volt”

„ Szuper, hogy itt helyben volt az akupunktúra és nem kellett az egész ebédidőmet utazással tölteni”

„Számomra kifejezetten jó tapasztalat volt! Azért jelentkeztem, mert egyáltalán nem ismertem a módszert és gondoltam, ez jó alkalom erre. … Az első nap estéjére olyan ellazultság és – pozitív értelemben vett – fáradtság jött rám, hogy alig tudtam egy helyben ülni, folyamatosan le akartak csukódni a szemeim. Kifejezetten mélyen aludtam aznap, ami egyébként nem általános nálam…”

„ Szuper volt és nagyon örülök, hogy házon belül volt ilyen lehetőség! A hatásairól is csak pozitív dolgokat tudok mondani.”

„ A lelkem kapujának pontjának az átszúrása nagymértékű nyugalmat ( stresszoldást) és bazsalygást idézett elő bennem, aminek a hatására az indukciós prezentációm az eddigi legjobb lett, és az utána levő napokban a problémák megoldásában felesleges érzelmi indukálások elmaradnak, a fókusz és a kreativitás megmaradt.”


3. EGÉSZSÉGNAPOK ( félnapos, egynapos)
 
- vércukorszint, vérnyomás, testzsír százalék mérés
- a hagyományos kínai orvoslás szerinti meridiánok energiaszintjének számítógépes mérése és kiértékelése
-. antioxidáns szint mérés   
-. pszichológiai stressz, munkahelyi  mérése kérdőívekkel

Igény szerint bővíthető a félnapos program előadásokkal, pszichológiai, grafológiai tanácsadással. Személyiségkép, pályaorientációs tanácsadás, személyiség kérdőívekkel.

Amennyiben programunk felkeltette érdeklődését, kérjük keressen minket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.